Hogyan lehet egy toborzás igazságos?

7 perces olvasnivaló | 2021-01-05 07:53

Az álláskeresés önmagában minden esetben igazságtalan folyamat. Személyesen én úgy gondolom, hogy minden olyan folyamat, amiben másokról, vagy másokkal kapcsolatosan elégtelen mennyiségű információból hozunk döntéseket, eredendően igazságtalan.

Az állásjelentkezések elbírálásakor pedig leggyakrabban ez a helyzet: egy önéletrajz nem foglalja össze senkinek sem a tapasztalatát, nem mutatja a benne már meglévő képességeket, a belőle megfelelő vezetőként kihozható lehetőségeket. Döntéshozó egy jelentkezés elbírálásakor alapvetően benyomások és egyoldalú megállapítások alapján dolgozik, és hoz szerencsés vagy éppen szerencsétlen döntéseket.

A legtöbb esetben igazságtalan és szerencsétlen a folyamat a munkáltató részéről, elsősorban azért, mert a KKV-k esetén, főként Nyugat-Magyarországon erősen lejt a pálya: alacsonyabb termelékenységgel versenyzünk a bérpiacon ausztriai és a határ ezen oldalán lévő nagyfoglalkoztatókkal. Nem csak arról van szó, hogy a kis és közepes cégeknél egy munkavállaló arányosan kevesebb érték előállításával kell, hogy kitermelje ugyanazt az munkabért és terheket, hanem a kisvállalkozások légkörében jellemzően a betanítás is elhúzódó és alacsony hatásfokú folyamat, ami alatt az új kolléga hónapokig nem állít elő új értéket. Ez pedig összességében olyan igényeket támaszt a munkadó részéről munkaerő felé, amelyet szimplán túl kevesen tudnak megugrani: nyilván mindenki olyan kollégát keres, aki már az első napon megváltja a céget. Ilyen azonban csak a HR cégek üzletkötőinek meséiben létezik.

A JuPiNet Távközlési Kft. és Szentgotthárdi Városi Televízió olyan vállalkozások, amelyek mögül megszűnt az állam, mint képzőszerv: sem a műsorgyártás, sem a távközlés terén nem végeznek leendő kollégák a helyi iskolákban, vagy éppen a közeli egyetemeken. A távközlési üzletágunkban növekedést korlátozó, míg a GotthárdTV esetében már a napi működést veszélyeztető hatásként van jelen a toborzás problémája.

Ebben az írásban egy rövid betekintést szeretnénk adni azzal kapcsolatosan, hogy a távközlési üzletágunk esetén milyen megoldásokat találtunk és kezdtünk el használni.

Na de a legfontosabb: hogy teszi igazságosabbá a toborzást a JuPiNet?

A toborzás egy szolgáltatás

Mindenki életében eljön az időszak amikor állást keres. Talál egy hirdetést, elküldi a jelentkezését és várja a legjobbat, évek és évtizedek óta. Nem ritka, hogy akár 30 elküldött jelentkezés esetén is csak 1-2 cég veszi a fáradságot, hogy visszacsatoljon, reagáljon a pályázatra, még ha elutasítóan is. Szintén gyakori, hogy mivel esetlegesen végzik az elbírálásokat, a folyamat annyira elhúzódik, hogy akár hetekkel, hónapokkal később próbálják meg behívni a jelentkezőt adott munkákra, ami mindkét félnek problémás. A munkáltató kockáztatja, hogy a legjobb jelentkezőket elbukja, a munkavállaló pedig feleslegesen stresszeli magát azon, hogy újabb elutasításba futott.

Emellett van egy eredendő aránytalanság: a legtöbb cégről és munkahelyről kívülről nagyon keveset tudni. Legjobb esetekben is elavult, nem túl szószátyár weboldalakon találunk csak álláskeresőként információkat egy cégről, ami alapján csak homályos elképzelésünk lehet, hogy ténylegesen mit és hogyan csinál egy vállalkozás.

Állásajánlatok az allas.jupinet.hu oldalon.

Cégünk folyamatosan hirdet állásajánlatokat, offline és online felületeken és minden hirdetésünk az állásportálunkra irányítja az érdeklődőket. Az allas.jupinet.hu címen elérhető oldalunk nem csak az ajánlatainkat listázza ki: egy komplex kommunikációs célt valósít meg.

Az érdeklődők pontos képet kaphatnak az oldal alapján a cégünk tevékenységéről, céljairól, az általunk napi szinten használt technológiákról, ezek megtanulásának lehetőségeiről, illetve megismerhetik a jelentkezéshez szükséges fontosabb információkat, mint a juttatásokat és várható feladatit. Cégünk például családbarát, támogatja a rugalmas munkavégzést. Vállalkozásunk számára a munkaerő nem statisztika, érdekeltek vagyunk a kollégáink fejlődésében, emiatt tanulmányi szerződéseken keresztül támogatjuk a munka melletti tanulást.

A felvétel menete az allas.jupinet.hu oldalon.

Az állásportálunkon keresztül jelentkezők, egy ötlépcsős felvételi- és képzési ciklusba, ügymenetbe kerülnek. A jelentkezést követően, egy automatizált rendszer minden esetben válaszol, visszacsatol a jelentkezőnek, amelyet követően 2 munkanapja van a feladatot végző kollégánknak, hogy megkeresse a jelentkezőt, és telefonos, első körös interjút hajtson végre.

Minden jelentkezőnek szeretnénk megadni a lehetőséget a telefonos interjúra, a jelentkezésen belül számított két napon belül. Minden elsőkörös interjú után egyértelműen közöljük a pályázóval szóban és később írásban is, hogy hogyan tovább. Mindenki kap tehát esélyt, és azok, akiket bármely okból nem tudunk a második körbe tovább vinni, azonnali választ kapnak azzal kapcsolatosan, hogy miért nem.

Azok számára, akik érdeklődésük miatt továbbjuttatunk a második körbe, lehetőség szerint fizetett próbahéten vagy második körös személyes interjún folytathatják. Nem mindenki teljesít jól folyamatos stresszhelyzetben: egyértelmű számunkra, hogy egy állásinterjún szerzett benyomások alapján nem lehet sem jó, sem igazságos döntést hozni. Emiatt kínáljuk fel a második körbe továbbjutók számára a próbahét lehetőségét, függetlenül a személyes benyomásoktól. Egy hét a kollégáinkkal, közvetlen tapasztalat szerzése kötelezettségek nélkül, olyan lehetőség, amelyet kevés cég biztosít a leendő munkavállalóinak.

Összességében tehát, a JuPiNet úgy teszi igazságosabbá minden jelentkező számára a toborzás folyamatát, hogy mindenki számára, rövid időn belül lehetőséget, esélyt ad, és elégséges információt mindkét fél kezébe, hogy megalapozott döntést hozzon.

Betanítás és munkavégzés

Mikor valaki új helyen kezd, az mindig egy kritikus pont: sok múlik az új környezetbe való beilleszkedésen, a kimondott és kimondatlan elvárásoknak való megfelelésen. A napi működésünkhöz 10-12 különböző cég folyamatos együttműködése szükséges, a szolgáltatásaink komplexek, az ügymenetünk néha egyedi: nálunk nem működik a mélyvízbe dobás.

Érkezzen hozzánk bárki, bármilyen korábbi tapasztalattal vagy anélkül, egy 90 napos tervezett betanításban vesz részt, ahol heti szintre lebontva vannak személyesen rá szabva megállapítva, hogy mit kell megértenie és megtanulnia a sikeres munkavégzéshez. Arányosan elosztva, és logikusan egymásra épülve a szükséges tudásanyag elsajátítás nem csak az új kollégának segítség a beilleszkedésben és tempó felvételében: meglévő kollégáinknak is könnyebb, ha tudják, mi az, amit már rá bízhatnak, és mi az, amit még nem.

A munkatársaink többsége folyamatosan problémákat oldanak meg: ehhez pedig tudás mellett tapasztalat is szükséges. Emiatt kiválogattuk azokat a kollégákat, akik rendelkeznek a tanításhoz szükséges softskillekkel, ami egy rendkívül ritka dolog. Már munkakezdéskor kijelöljük minden új kollégának a mentorát, akivel szorosan együtt fog dolgozni, és támogatja az első három hónapban. A mentor célja, hogy úgy adjon az új kollégának feladatokat, úgy vezesse be az operatív munkába, hogy abból valóban lehetősége legyen tanulni, tapasztalni, fejlődni.

Általunk használt technológiák és szabványok az allas.jupinet.hu oldalon.

Természetesen ezt követően sem ér véget betanítás: a hozzánk érkező kollégáknak lehetőségük van a továbbiak ön- vagy csoportos formában képzésre. Folyamatosan igyekszünk lehetőséget biztosítani a szakmai fejlődésre, szakmai tréningek, vagy akár tanulmányi szerződés keretében egyetemi szinten is.

A betanítás kritikus folyamat: egy héten az új kolléga legalább 40 órát fog eltölteni a cégünknél. Mi lehetőséget akarunk teremteni arra, hogy jó munkát végezhessen mindenki ezen idő alatt. Hogy büszke legyen arra, amit csinál. Ehhez pedig nekünk kell olyan környezetet teremteni, amiben erre esély van, amiben tudatosan lehet értéket teremteni.

Az igazságos munkaerő-toborzás nem áll meg ott, hogy mindenkinek biztosítsunk esélyt az interjúra: annak, aki élete egy jelentős részét a cégünknél szeretné tölteni, tisztában kell lennie azzal is, hogy a felvételt követően milyen környezetbe fog érkezni, mit várnak el tőle, mit kell teljesítenie. Csak egy átgondolt betanítási program biztosíthat fairséget a jelentkező számára, mi pedig ezt céloztuk meg.

A JuPiNet helyi cég

Cégünk egyik legfontosabb értéke a szentgotthárdi gyökere, a hely, ahonnan elindult: az idén 25 éves gotthárdi hírközlés hagyományait akkor sem szeretné cégünk elveszteni, mikor már az 50. évfordulót fogja ünnepelni. Mi szentgotthárdi kollégákra akarjuk építeni a cégünket.

Szentgotthárdi pályakezdők számára kiemelten szóló optikai technikus állás az allas.jupinet.hu oldalon.

Emiatt fontosnak tartottuk, hogy rendelkezzünk olyan tudatosan megtervezett programokkal és állásajánlatokkal, amit elsősorban a szentgotthárdi pályakezdők számára teszünk elérhetővé.

Ezek közül az első, az Optikai technikus munkakör: cégünk elsősorban olyan szentgotthárdi pályakezdők számára szeretné ezt elérhetővé tenni, akik szeretnének egy új, elképesztően keresett szakmát megtanulni, és mindezt úgy, hogy mellette egy stabil munkahellyel is rendelkeznek.

A kapcsolódó képzések jelenleg még aránytalanul drágák Magyarországon: ennek az oka, hogy a szükséges eszközök nagyon költségesek, illetve nagyon kevés a szakember az országban, aki magas szinten képes optikát hegeszteni.

A szakma rendkívül keresett: a távközlésben lévő több ezer kilométernyi optikai kábelen túl, már ipari környezetben is egyre gyakoribb, hogy a belső hálózatok optikai kábelekkel történnek kiépítésre. Ehhez képest nagyon kevés az igazán jó szakember az országban, aki aktív optikai szálakkal gyorsan és pontosan képes dolgozni.

Mi biztosítjuk a szükséges technikai felszereltséget, a megfelelő támogató környezetet, képzéseket, tanfolyamatokat, valamint a fizetést, hiszen főállásról beszélünk. A pályázó pedig az ittlétének két évét követően gyakorlott optikai hegesztő lesz, aki komplex hálózatokat lesz képes tervezni és kivitelezni: egy önálló és keresett szakmát szerez.

Amúgy és egyébként

Az elkövetkező években ebben a régióban versenyelőnyben lesznek azok a cégek, amelyek folyamatosan, tervezett módon, magas hatásfokkal képesek megoldani az új kollégák toborzását, és betanítását. A munkaerőpiac nem különbözik a termékek és szolgáltatások piacaitól: keresletről és kínálatról beszélünk, piaci hatásokról és környezetről, haszonról és kárról.

Mi most egy kicsit igyekszünk a piac elé kerülni: olyan megoldásokat bevezetni, olyan lehetőséget adni, olyan kínálatot biztosítani, olyan ajánlatot tenni az új kollégák számára, amivel versenyezhetünk Ausztriával. A JuPiNet Távközlési Kft. egy igazságosabb toborzási és betanítási rendszerrel szeretné tartani az ütemet, és növekedni.

Nyilván nem találtuk fel a spanyolviaszt: ahogy bármi másba amibe belefogunk, itt is a legjobb ajánlások és eljárások szerint szeretnénk dolgozni. Egy magyar KKV évekig nem lesz képes hasonló juttatásokat és fizetést biztosítani: de igenis képes környezetben, presztízsben és későbbi lehetőségekben többet adni, mint amit egy bőrgyári sormunkával, vagy eperszedéssel valaki kaphat.

Ehhez hozzátartozik az is, hogy kommunikálunk és beszélünk a dolgainkról: nem csak azt mondjuk, hogy a JuPiNet continous recruitment statégiát választva, employer brandinget valósít meg, modern marketingkommunikációs eszközöket használ arra, hogy a toborzás és betanítás költséghatékony, skálázható és tervezhető legyen, minél alacsonyabb határköltséggel. Mi ezekkel az írásokkal ténylegesen betekintést akarunk adni abba, hogy mit és miért csinálunk, lehetőséget adni másoknak is hogy megértsék: mi büszkék szeretnénk lenni az elvégzett munkánkra.

Azok, akik a JuPiNet állásportálján találnak egy olyan lehetőséget, ami megmozgatja a fantáziájukat, számíthatnak arra, hogy igazságosan, emberhez méltóan bíráljuk el a jelentkezésüket, átgondoltan és követhetően fogjuk végezni a betanításukat, és olyan munkát fognak végezni, amivel építenek, alkotnak, és amire okkal lehetnek majd büszkék.

Bálint Péter
JuPiNet Távközlési Kft.
Marketing&Értékesítés

Hasznos információk, gyakori kérdések

Gyakori kérdések

Minden kérdést megkérdeztek már cégünk több mint 10 éve alatt.

Részletek

Fizetés és számlázás

E-számla és más környezetkímélő alternatívák.

Részletek

Szűrőszoftver

Ingyenes gyermekvédelmi szűrőszoftverek.

Részletek

Kiegészítő csomagok

Kiegészítő televíziós csomagok: HBOGo-tól a felnőtteknek szólókig.

Részletek