Ezen az oldalon:
Miért kell hangolni?
A JuPiNet Távközlési Kft. egy olyan helyi vállalkozás, amely a családbarát szolgáltatást valóban komolyan veszi. Cégünk szolgáltatását túlnyomórészt családi házakkal teli környezetben végzi, ahol több készülék sem ritka egy háztartásban: ennek megfelelően alakítottuk ki kábeltelevíziós szolgáltatásunkat is.
Az általunk biztosított csomagok és kábeltelevíziós szolgáltatások ugyanis nem igényelnek kötelező set-top boxot, illetve a kártyakezelés is csak prémium csomagok esetén kötelező. A családok által fizetett havidíjért cserébe nálunk ennek megfelelően további díj felszámítása nélkül, akár 3-4 készüléken is nézhetők a csatornáink.
Az egyetlen elvárás, hogy a készülék képes legyen a digitális DVB-C technológiára. Versenytársainknál leggyakoribb üzletpolitika, hogy az első készülékhez biztosítják ingyenesen a kötelező set-top boxot, míg a másodiknál már 500-1000 Forintot számítanak fel havonta, amely a legtöbb ügyfél számára csak az előfizetést követően derül ki, és így végeredményben jelentősen többet fizetnek, mint amire eredetileg számítottak.Magyarországon a legtöbb vásárolható televíziókészülék már jellemzően hibrid, több szabványt (közte az általunk használt DVB-C) kezelni képes tunerrel rendelkezik, azonban egyértelmű tény, hogy főleg az idősebb, vagy nem prémium kategóriában szereplő készülékek néha hiányosak kényelmi funkciók szempontjából.
Amikor cégünk növeli a digitális csatornái számát, hogy kiszolgálja az ügyféligényeket bizonyos készülékekből hiányzik, vagy nem aktív a csatornalista automatikus lekeresésének képessége: ez egy olyan funkció, amely a modern tévékben szinte kivétel nélkül már szerepel, egy kényelmi funkció.
Hangolás lépései
Jelen leírás már a hálózatunkon 2024.03.04 naptól ütemezetten bevezetett csatornakiosztársa vonatkozik!Amennyiben az Ön készüléke is érintett, a leggyorsabb megoldás, ha behangolja, lekeresteti a csatornáinkat. A feladat nem bonyolult, néhány perc az egész és azonnal helyreállnak a csatornáink.Természetesen készüléktől függ a pontos folyamat, de nagyvonalakban a következőre kell számítani:
- A készülék legyen bekapcsolva, csatlakozzon a koaxális kábelen a hálózathoz.
- A távirányítón keresse meg Beállítások gombot: ez leggyakrabban fogaskerék ikonnal kerül jelölésre.
- Televíziótól függően, a megnyíló menüben mindenki más és más menüszerkezetet lát. Gyakori, hogy a csatornakeresést tartalmazó menü egy antenna ikonnal van jelölve, előfordulhat, hogy csak „Csatornák” vagy „Telepítés” név alatt szerepel az általunk keresett funkció.
- A legtöbb készülék kétféleképpen hangolható: automatikusan és kézi módon, a konkrét frekvenciákat beütve. Mi az automatikus csatornakeresés funkciót javasoljuk minden esetben.
- A hibrid, több szabványra képes tunerrel rendelkező készülékek ezen ponton gyakran rákérdeznek, hogy milyen környezetben keressenek. Válasszuk mindig a digitális kábeltelevíziót, vagy DVB-C-t.
- Bizonyos készülékek gyárilag ismernek nagyobb szolgáltatókat. Bár cégünk az elmúlt években folyamatosan növelte szolgáltatási területét, itt sajnos még nem tartunk. Ha ilyen kérdéssel találkozik, válassza az „Egyéb szolgáltató”-t.
- Gyakori, hogy több keresési módszer közül választhatunk. Lehet a csatornakeresés teljes: ez egy minden frekvenciát ellenőrző, hosszabb folyamat. Lehet részleges, amikor megadhatunk egy tartományt is.
- A JuPiNet Távközlési hálózaton, digitális csatornák keresésekor a moduláció QAM256. A symbolrate, szimbólum ráta 6875. Az induló frekvencia pedig az adott elérhető kiosztás legalacsonyabb értéke. Minden hálózatunkon ez 378 Mhz. A digitális hálózatainkon NIT táblát használunk.
- Amennyiben látunk olyan opciót, amely aktívra állítja hogy a készülékünk automatikusan frissítsen, kapcsoljuk be.
- Lehetséges bizonyos készülékeken hálózati azonosítót használva hangolni. A szentgotthárdi járás és Csákánydoroszló település esetén ez az érték 9970. A körmendi járás valamint Vasvár és Gersekarát települések esetén ez a szám a 9900. Azonosító használata esetén a készülék a hálózaton közölt adatok alapján keresi le a meglévő csatornákat.
- Mikor a készülék végzett, ellenőrizzük, hogy mennyi csatornát látunk, megegyezik-e a csomagunkban elérhető számmal.
Ha nem boldogul
Természetesen cégünk kollégái segítséget nyújtanak a csatornák lekeresésében kérésére: a 1251 központi telefonszámot felhívva, ügyfélszolgálatos munkatársaink távolból segíthetnek, illetve készüléke hangolására díjtalanul kiküldhetünk egy autót.
A helyszínen a kollégák megmutatják a folyamatot, és megfelelően beállítják a készüléket. Tudjuk, hogy az általunk lefedett településeken nagyon sok idős ember él, gyakran sajnos egyedül: amennyiben szükségesnek érzik, mindig örömmel segítünk.
A csatornakiosztásaink a jupinet.hu weboldalon, a „Tévé” fül alatt találhatóak, amelyek minden esetben tartalmazzák a digitális csatornáink frekvenciáit is, így segítve a keresést.