JuPiNet Katafa

Otthoni szolgáltatások Katafa területén.

Összefoglaltuk, mit érdemes tudnod az elérhető hálózatról, csomagokról és készülékekről. Ha szeretnéd, kiszámolhatod magadnak, vagy kérhetsz személyes segítséget is.
Internet TV Telefon Mobil

Helyi információk

Röviden Katafa szolgáltatásairól.

JuPiNet Katafán – a régi hálózattól a modern szolgáltatásokig

Katafán a JuPiNet a korábbi Zelka hálózatának átvételével vált helyi szolgáltatóvá. Az örökölt HFC hálózatot azóta több lépésben modernizáltuk, hogy stabilabb, korszerűbb és versenyképesebb internet- és digitális televíziós szolgáltatásokat biztosíthassunk a településen.

A hálózat ma is HFC technológián működik, de műszakilag már sok minden változott ahhoz képest, amit annak idején átvettünk. A fejlesztések mellett természetesen a folyamatos karbantartásra is nagy hangsúlyt fektetünk.

Néha az árammal is meg kell küzdenünk

Katafán az utóbbi időszak egyik visszatérő kihívását az áramszolgáltatással kapcsolatos problémák jelentették. Egy távközlési hálózat aktív eszközeinek is szükségük van áramra, így egy-egy áramellátási probléma nálunk is okozhat feladatot.

Az elmúlt hónapok ebből a szempontból szerencsére kifejezetten eseménytelenül teltek. Hálózatüzemeltetésben ezt a fajta eseménytelenséget különösen szeretjük.

Internet, digitális TV és mobil Katafán

Katafán internet- és digitális televíziós szolgáltatásaink mellett JuPiNet mobilszolgáltatás is elérhető, így több távközlési szolgáltatás egy helyen intézhető. A pontos csomagok és lehetőségek címenként eltérhetnek, ezért érdemes az adott katafai cím elérhetőségét külön ellenőrizni.

Személyes ügyintézés Körmenden

Katafa a körmendi ügyfélszolgálatunkhoz tartozik, amely a 9900 Körmend, Szabadság tér 12. szám alatt, a fagyizó felett található.

Katafán egy régi Zelka hálózatból indultunk, amit azóta folyamatosan modernizálunk. Ha pedig az áram is velünk van, mi kifejezetten szeretjük az eseménytelen hónapokat.

Internet Katafa területén

Néhány elérhető internetcsomag.

A pontos rendelhetőséget mindig a címed alapján ellenőrizzük. Az árak ügyfélnek fizetendő, bruttó összegek.
Ellenőrzöm a címemen

120/6 Mbps

Belépőszintű szélessávú csomagunk, azoknak akiknek a sebesség nem a mindenük.

7 686 Ft / hó 5 471 Ft / hó 2 216 Ft havi kedvezmény

200/12 Mbps

Azoknak, akik nem csak a leveleiket nézegetik az interneten, hanem többre vágynak.

9 639 Ft / hó 6 038 Ft / hó 3 602 Ft havi kedvezmény

300/18 Mbps

Klasszikus családi csomagunk, azoknak ahol a gyerekek már az internettel kelnek és fekszenek.

10 532 Ft / hó 6 783 Ft / hó 3 749 Ft havi kedvezmény

500/22 Mbps

A leggyorsabb elérhető lakossági csomagunk.

11 776 Ft / hó 7 686 Ft / hó 4 090 Ft havi kedvezmény

Nem csak internet

Más szolgáltatást is hozzáadhatsz.

Készülékek a szolgáltatás mellé

Ha már váltasz, a készüléket is intézheted velünk.

Néhány raktáron lévő ajánlat a webshopból. A teljes kínálatot bármikor megnézheted.

Megnézem a webshopot

Segítünk választani

Nem kell egyedül eligazodnia a lehetőségek között.

Internet, TV, mobil vagy telefon? Az igények különbözőek, ezért a jó megoldás sem mindenkinek ugyanaz. Ha kérdése van, vagy egyszerűbb lenne személyesen átbeszélni a lehetőségeket, ebben is segítünk.

Helyi segítség

Beszéljük át személyesen. Akár otthonodban is.

Nem szeretne egyedül eligazodni a csomagok, sebességek és technikai részletek között? Segítünk.

Ha egyszerűbb személyesen átbeszélni, kollégánk segít eligazodni a Katafa területén elérhető szolgáltatások és csomagok között.

Otthonában is felkeressük
Személyesen válaszolunk
Segítünk a választásban

Kérjen személyes segítséget!

Adja meg az elérhetőségeit, és felvesszük Önnel a kapcsolatot.

A megadott adatokat kizárólag a kapcsolatfelvételi igény kezelése céljából használjuk fel.

Online ügyfélszolgálat

Online bejelentés

1 / 5 · Szolgáltatási hely

Hol található a szolgáltatás?

Adja meg azt a címet, ahol a problémát tapasztalja.