Technológia a Tévé szolgáltatás mögött

Összeállítottunk egy tájékoztatót az általunk használt televíziós technológiákról

Hangolás Technológia Összefoglaló Eszközök és Kiegészítők RTL Most+ és más VOD szolgáltatások

Ezen az oldalon:

Mi az a kábeltévé?

A JuPiNet Távközlési Kft. a szentgotthárdi műsorsugárzását eredetileg is kábeltelevíziós technológiával kezdte meg. Röviden összefoglalva, a kábeltévé lényege, hogy a mi központunkból egészen az adott háztartásig vezetékes technológia segítségével juttatjuk el a televíziós műsort. A kiépítéskor még elsősorban a földfelszíni illetve a műholdas sugárzás volt a jellemző Magyarországon, ezzel szemben szerettünk volna egy alternatívát biztosítani, amely minőségibb és stabilabb szolgáltatást tesz lehetővé, mint a vezeték nélküli technológiák. A kábeltévés szolgáltatásunkat így a valódi, magyarországi ügyfeleink igényei alapján építettük ki, a felhasznált technológiák is ez alapján kerültek kiválasztásra. Az első megoldásunk analóg szolgáltatás volt, amelynek lényege, hogy a sugárzott jel valamilyen fizikai jellemzője (amplitúdója, frekvenciája, fázisa) hordozza a továbbítani kívánt információt. Az analóg jel előállítása és vétele nem igényel bonyolult technológiát, így előnye, hogy a tévékészüléken kívül nem szükséges hozzá külön dekódoló eszköz. Az analóg műsorszórás hátránya viszont, hogy rendelkezésre álló frekvenciatartomány korlátozott, egy analóg tévé csatorna átviteléhez 8 MHz vivő frekvencia tartományra van szükség. Ez jelentősen befolyásolja az átvihető adások mennyiségét és minőségét. Ahogy cégünk fejlődött, és a felhasználói igények is változtak, vállalkozásunk is elkezdett átállni a digitális műsorszolgáltatásra. A digitális és analóg megoldás közötti legnagyobb különbség, hogy lehetőség van a jel tömörítésére és digitális formában, adatcsomagokként való továbbítására. Ennek köszönhetően a korábbiakhoz képest jóval több csatornát, és szemmel láthatóan is jobb minőséget vagyunk képesek adni az előfizetőink számára. A JuPiNet Távközlési Kft. a digitális adás továbbítására a DVB-C (Digital Video Broadcasting - Cable) szabványt, h.264 tömörítéssel használja, amellyel műholdas megoldásokhoz képest jóval magasabb minőségű, HD adást képes adni.

Milyen televíziós készüléket javaslunk?

A televíziós szolgáltatásaink esetén, mind a belépőszintű, mind a családi/teljes csomagok esetén több csatornát HD minőségben sugároz. Ezért a szolgáltatásunkhoz megéri jó minőségű, nagy felbontású televíziós készüléket vásárolni. Az általunk sugárzott HD felbontásban, és színekben, hangban a bolti Blu-Ray lemezek minőségét közelíti meg. A legtöbb modern készülék, már képes legalább 1080p jel fogadására anélkül hogy a képet torzítaná vagy átméretezné. Ma már többnyire csak 16:9-es "szélesvásznú" képaránnyal rendelkezõ LCD vagy plazma TV-ket árusítanak az szórakoztató elektronikai áruházakban. Sok régebbi készülékben csak a földi antennával vehetõ digitális DVB-T tuner van beépítve, az általunk használt DVB-C nem! Ezek a készülékek közvetlenül nem alkalmasak a kábeles digitális vételre! Célszerû körültekintően tájékozódni tehát a vásárlást megelőzően, illetve bátran érdeklődhet ezzel kapcsolatban az ügyfélszolgálatainkon. Ökölszabályként továbbá elmondható, hogy amely tévé rendelkezik EUROscart- vagy RCA-csatlakozóval, az képes a digitális DVB-C jelünk megfelelő fogadására. Természetesen, használható közvetlenül az általunk biztosított Set-top Box is.

Mikor van szükség Set-Top Boxra vagy átalakítókra?

Ahogy korábban említettem, fontos szempont volt hogy a valós felhasználói igényeket próbáljuk kielégíteni. Ezen egyik igény például az, hogy a nagy szolgáltatók a set-top boxok esetén néha túlzottan szigorúan szabályozzák a dolgokat. Jellemző, hogy 3 vagy 4 tévé esetén, külön-külön eszközöket kell bérelni, vagy akár egy második előfizetést írnak elő. A mi DVB-C kábeltévé szolgáltatásunk egyik legnagyobb előnye, hogy a nagycsaládok igényeivel összhangban, egy háztartáson és előfizetésen belül, ha az eszközök erre alkalmasak akár 4-5 tévé esetén is képesek vagyunk szolgáltatni. Összegezve tehát, a Set-Top box abban az esetben szükséges, ha a készülék nem kompatibilis az általunk használt technikával.

Milyen esetekben van szükség kódkártyára?

Amennyiben Ön olyan kiegészítő csomagokat is választ, amelyek titkosított jelként érkeznek, úgy kódkártyára van szükség. A kódkártya egy olyan egyedi azonosítót tartalmaz, ami szükséges a televíziók és boxok számára hogy feldolgozzák ezeket a csatornákat. Jellemzően ez a prémium adásokat jelenti, mint például az HBO vagy felnőtt tartalmak. Amennyiben a televizió képes a CI kártya fogadására, úgy nem szükséges a Set-top box használata.

Android alapú Set-Top Boxok

A klasszikus, digitális jel vételére képes set-top bokszok kiszorulóban vannak: a modern televíziók már rendelkeznek a vételhez szükséges tunerrel, valamint képesek a Conax típusú kódkártya kezelésére. A következő technológiai ugrás már a televíziók internethez kapcsolása. Az általunk eladásra kínált vagy bérletre kiajánlott Android alapú eszközök mindannyian képesek arra, hogy magas minőségű tartalmat varázsoljanak a képernyőre. Beszéljünk Youtube-ról, vagy az általunk is kínált HBO-Go-ról, esetleg kapcsolódjon az eszköz az Ön Kodi vagy Plex kiszolgálójára, az eszköz megváltoztatja a tévénézési szokásait.

Hasznos információk, gyakori kérdések

Gyakori kérdések

Minden kérdést megkérdeztek már cégünk több mint 10 éve alatt.

Részletek

Fizetés és számlázás

E-számla és más környezetkímélő alternatívák.

Részletek

Szűrőszoftver

Ingyenes gyermekvédelmi szűrőszoftverek.

Részletek

Kiegészítő csomagok

Kiegészítő televíziós csomagok: HBOGo-tól a felnőtteknek szólókig.

Részletek